Kata és nyugdíj: így kaphatsz többet kisadózóként!

Egyeki Bálint I 2020.11.23. Megtakarítás, Nyugdíj
Kata és nyugdíj: sikeres, boldog katás vállalkozó táncol örömében

2013-as bevezetése óta a katázás töretlen népszerűségnek örvend a kis- és egyéni vállalkozók körében, hisz minden más adózási formánál egyszerűbb és olcsóbb konstrukció. Kevesen tudják viszont, hogy a katának komoly hátulütői is vannak, az egyik legnagyobb probléma pedig az elenyésző nyugdíj kérdése. Cikkünkből megtudhatod, mi a különbség a 25, 50 és 75 ezres adózási forma között, és azt is, hogy milyen megtakarítást érdemes választanod utolsó éveid gondtalan eltöltéséhez. 

Mi az a kata, és kinek éri meg? 

A kata a közteherviselés egyik legegyszerűbb és legkedvezőbb formája azon kis- és egyéni vállalkozók számára, akik nem végeznek a szó szoros értelmében vett kereskedelmi tevékenységet, nincsen számottevő kiadásuk, és éves bevételük időarányosan nem haladja meg a 12 millió forintot. 

Havi 25, 50 vagy 75 ezer forint befizetésével ezek a vállalkozók mentesülnek az olyan közterhek alól, mint a személyi jövedelemadó és járulékok, a társasági adó vagy a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás. Nem csoda, hogy 

2020-ra 350 ezer fő fölé nőtt a nyilvántartott katázók száma! 

Fodrászoktól kezdve a szabadúszó marketingeseken és újságírókon át az alkotóművészekig sokaknak megéri a közteherviselés ezen formáját választani.

A katázásnak viszont komoly hátulütői is vannak, hisz fenti formájában túl szép lenne, hogy igaz legyen. A kisadózók életét egyrészt folyamatos jogszabály-szigorítások nehezítik. Az már biztos, hogy a bújtatott foglalkoztatás elkerülése végett abban az esetben, ha egy katás vállalkozónak egyetlen belföldi cégtől érkező bevétele éves szinten meghaladja a 3 millió forintot, az afölötti összeg után a belföldi cégnek 40 %-ot kell majd adóznia  2021.  évtől. 

A jogszabályváltozásoknál viszont sokkal égetőbb probléma a nyugdíj kérdése, ami hosszú távon látszik csak igazán. 

A kedvező adózási formáért „cserébe” nyugdíjasként csupán elenyésző összeg fogja ütni a markodat, ami a legjobb esetben sem haladja meg a 100 000 forintot. 

Lássuk, hogyan küszöbölhető ki ezt a problémát!

Mennyi nyugdíj jár egy katásnak?

Azt, hogy kinek mennyi nyugdíj jár, két adat alapján határozza meg az állam: az egyik a havi jövedelmünkből számolt nyugdíjalap, a másik pedig a nyugdíjig ledolgozott évek, azaz a szolgálati idő. 

A katások mindkét szempontból hátrányból indulnak az alkalmazotti státuszúakhoz képest. A 25 ezer forintos havi befizetés, tehát a részmunkaidős kata egyáltalán nem számít bele a nyugdíjalapba, hisz akinek a katája mellett legalább 36 órás bejelentett munkája van, az abból származó jövedelméből számolják a nyugdíját. Az 50 ezer forintos befizetés esetén viszont a valódi bevételtől függetlenül havi 98 100 forintos,2020.07.01-től  havi 102 000 forintos bruttó jövedelmet könyvel az állam a nyugdíjalapba, ez pedig jóval kevesebb, mint a jelenlegi minimálbér (161 000 forint)! Azok, akik a havi 75 ezres befizetést választják, valamivel jobban járnak: az ő havi bruttó számított jövedelmük 164 000 forint, 2020.07.01-től pedig 170 000 forint.

A minimálbért nemcsak azért hangsúlyozzuk, hogy rávilágítsunk, mennyire nagy hátrányból indulnak a katázók a nyugdíjszámításkor, hanem azért is, mert nagyban függ tőle a szolgálati idő. A jelenlegi magyar jogszabályok szerint a szolgálati idő számításánál csak akkor teljes egy év, ha a jövedelmed legalább a mindenkori minimálbér összegét meghaladta! Ez a 75 ezres katát fizetőknél teljesül is, azoknál viszont, akik az 50 ezres megoldást választják, (tehát a jelenlegi katások 90%-ánál) nem. Ezeknél a vállalkozóknál 

Egyetlen kisadózott év mindössze 0,62 [(98.100*6+102.000*6)/161.000*12] évnek számít nyugdíj-időszámításban, ami hosszú távon azt jelenti, hogy 40 esztendőnyi katás vállalkozás mindössze csak 25 évnyi szolgálati időnek fog minősülni. 

Ezek alapján kiszámolható, hogy 50 ezer forint befizetése esetén, 40 évnyi munkaviszony után kb. 41 099 forint, 75 ezres befizetés esetén pedig kb. 87 248 forint nyugdíj jár a katásoknak. Ez pedig, valljuk be, legfeljebb csak az éhenhalásra elég. 

Ne keress kifogásokat!

Ezeknek az információknak a birtokában talán nem túlzás kijelenteni, hogy katás magánvállalkozóként kötelező valamilyen nyugdíjmegtakarításban gondolkodni! A nyugdíjrendszer jelenlegi állapotából ítélve pedig azoknak is erősen ajánlott, akik alkalmazotti státuszban dolgoznak. 

Egy 2016-os felmérés szerint ugyanis az átlagosan nyugdíjban eltöltött évek száma 16,65 év, az pedig korántsem mindegy, hogy ennyi időt milyen anyagi körülmények között kell eltengetnünk. 

A néhány évvel ezelőtti magánnyugdíjpénztár-botrány jelentősen visszavetette a spórolási kedvet, a szokásos kifogásokról nem is beszélve. Gyakran hallani például, hogy valakinek „nincs miből félreraknia”, ez azonban egy igen hibás és ártalmas gondolat. Bővebben írtunk már erről: A megtakarítás pszichológiája. A megtakarítás ugyanis nem az az összeg, amelyet a havi kötelező befizetések után fennmaradó pénzből kell lecsípni, hanem érdemes úgy gondolni rá, mint például a rezsire. Ráadásul egy nyugdíjbiztosítás kisebb összegekkel is elindítható, és eseti befizetésekre is lehetőség van. 

De az az érv sem állja meg a helyét, ha valaki úgy érzi, úgysem éri meg a nyugdíjkorhatárt. A nyugdíjmegtakarítás ugyanis örökölhető, így, ha magadról nem, gyermekeidről vagy szeretteidről akkor is gondoskodhatsz, ha valami baj történne veled!

Mi az a nyugdíjbiztosítás, és miért éri meg?

A nyugdíjbiztosítás egy olyan befektetési portfólió, amely nyugdíjcélú megtakarításod gyarapítására szolgál. A szolgáltatóknál általában több különböző kockázati szintű csomag közül választhatsz: az alacsonyabb értelemszerűen stabilabb, de kisebb a hozama, a növekedési portfóliók pedig hamarabb gyarapodnak, de egy nagyobb válság be is döntheti őket. Egyes szolgáltatóknál akár arra is lehetőséged van, hogy személyre szabott portfóliót állíts össze különböző kockázati szintű elemekből. 

A nyugdíjbiztosítási forma a rugalmasságon túl azért is igen kedvező megtakarítási konstrukció, mert az állam 20%-os szja-jóváírással támogatja, ezzel is sarkallva a fiatalabb generációt az öngondoskodásra. 

Fontos azonban leszögezni, hogy ez a jóváírás a katásokra sajnos nem vonatkozik, mivel ők mentesülnek az szja fizetése alól, de nincs akadálya annak, hogy a katás magánszemélyre, mint biztosítottra más magánszemély biztosítást kössön és a befizetett díjak után adójóváírást érvényesítsen. 

Nem utolsó sorban ezt a megtakarítási formát, szemben például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással, a szerződéskötéskor érvényben lévő nyugdíjkorhatár betöltésekor felveheted! Tehát ha időközben a 65 éves nyugdíjkorhatárt 67 évre emelnék, te már 65 évesen hozzájuthatsz a pénzedhez!

Mire kell odafigyelni?

A különböző biztosítások költségei eltérnek egymástól, ezt azonban összehasonlíthatod az úgynevezett egységes TKM-rendszer alapján. A TKM egy 2016 óta kötelezően nyilvános adat, amely a hiteleknél már régóta használatos THM-hez hasonlóan átlátható képet ad a biztosítók és nyugdíjpénztárak költségeiről. Ha bizonytalan vagy abban, hogy melyik szolgáltató megtakarítását válaszd, érdemes ezek alapján is összehasonlítani az ajánlatokat. 

Másrészt fontos ügyelni arra is, hogy mikor indítod el a megtakarításodat. Mi azt javasoljuk, hogy ne késlekedj! 

A hosszú futamidejű szerződéseknél ugyanis elegendő kisebb összeget befizetni havonta. Ha viszont 10 évnél rövidebb időtartamra kötnél szerződést, akkor inkább más megtakarítási formát javasolunk.

Amennyiben megszorulnál anyagilag, bizonyos megtakarításokat akár a határidő lejárta előtt is ki lehet venni, ezt azonban nem ajánljuk. Ekkor ugyanis az állam visszaköveteli az szja-támogatást plusz 20%-os büntetőkamattal megemelve, ráadásul a biztosító is levonja a maga költségeit. Ha valamiért nem tudnád tovább fizetni a megtakarításodat, számos lehetőséged van a díj ideiglenes vagy tartós szüneteltetésére is.

Segítünk választani!

Az alábbiakból egyértelműen látszik, hogy minden embernek érdemes nyugdíjalapú megtakarításokban gondolkoznia, a katásoknak pedig szinte kötelező. Az egyik kifejezetten kedvező megtakarítási forma a nyugdíjbiztosítás, amit ha körültekintően kötsz meg, biztosíthatod vele a gondtalan életet nyugdíjas éveidre. A megtakarítást sosem lehet elég korán elkezdeni, így azt javasoljuk, hogy kezdd el akár már holnap! Ha pedig hirtelen nem tudod, melyik irányba indulj, keress minket, és mi örömmel segítünk eligazodni a különböző szolgáltatások között!

Sikeres vállalkozó örül, hogy biztosítást kötött.

A leírtak a blog írójának a személyes véleményét tükrözik, nem minősülnek ajánlatnak, kötelezettség vállalásnak, üzleti vagy befektetési, biztosítási javaslatnak, vagy felhívásnak. Konkrét biztosítási, vagy egyéb befektetési elképzelés esetén előzetesen mindenképpen konzultálj szakemberrel annak érdekében, hogy a személyes körülményeid és lehetőségeid alapján a lehető legjobb döntést hozhasd meg. 

Tetszett a cikk? Kérdésed van a témával kapcsolatban? Írj közvetlenül nekem!

Egyeki Bálint

biztosítási szakértő

    Küldés
    Back to the top