Hogyan legyek milliomos? Hogyan legyek gazdag? Ezek a kérdések szinte mindnyájunk fejében megfogalmazódtak már életünk valamelyik pontján. Sokan azonban csak legyintenek: önerőből milliomossá biztosan nem válhat az ember. Ez azonban nem igaz. A vagyon nem ügyeskedéssel lesz nagy, hanem a rendszeres és következetes megtakarítással. Kellő türelemmel és néhány alapszabály betartásával te is tehetősebbé válhatsz! Az alábbi cikkben összeszedtem nyolc tanácsot, melyek segítségével elsajátíthatod a vagyonosodáshoz szükséges gondolkodásmódot. Egy megfelelő pénzügyi terv segítségével pedig, néhány évtized alatt te is szert tehetsz egy nagyobb összegű megtakarításra. Vágjunk is bele!
Mikor leszel milliomos és gazdag?
Magyarországon a milliomos szót a vagyonos szinonimájaként használjuk. Egy hazai vagyoneloszlással foglalkozó tanulmány szerint a vagyonosok csupán a magyar lakosság 5%-át teszik ki. Meghatározásuk szerint azok számítanak vagyonos embernek, akiknek a megtakarítása 70 millió forint felett van. A 7 és 70 millió forint közötti vagyonnal rendelkezőket a tanulmány a globális középrétegbe sorolja. A vagyontalan kategóriájába pedig azok tartoznak, akik legfeljebb 7 millió forint értékű megtakarítással rendelkeznek.
Ebben a cikkben 8 tanácsot szeretnék adni a milliomos észjárás elsajátításához. Önerőből milliomossá és gazdaggá válni nem lehetetlen! Csupán megfelelő befektetési döntésekre, és önuralomra lesz szükséged ahhoz, hogy néhány évtizeden belül te is a vágyott 5%-ba tartozhass!
1. Kerüld az adósságot!
Manapság már szinte bármit megkaphatunk hitelre az autótól kezdve a lakáson át az elektronikai cikkekig és az ékszerekig. Ám fontos leszögezni, hogy a hitel az egyik legfőbb megrontója a hosszú távú pénzügyi terveknek és a vagyonosodásnak. Azt a pénzt ugyanis, amit havi törlesztő formájában kifizetsz, akár meg is takaríthatnád! Nem is beszélve a kamatokról. A hitelek nagy részénél többet kell visszafizetni, mint amit felvettél, így hosszú távon a megtakarítással egyértelműen jobban jársz.
2. Vágj bele mielőbb a megtakarításba!
A képlet egyszerű: minél hamarabb kezdesz el félretenni, annál hamarabb válhatsz milliomossá. A kamatos kamatnak köszönhetően az idő nekünk dolgozik, évtizedek alatt pedig jelentős megtakarításra tehetünk szert. Ráadásul elég akár kis összeggel belevágni! Ahogy pedig az évek során növekszik a jövedelmed, azzal arányosan egyre többet fordíthatsz a megtakarításra.
3. Fektess be!
Az infláció az évek során felemészti a pénzed értékének nagy részét.
Erről már írtunk itt bővebben: Infláció
Éppen ezért fontos, hogy megtakarításod mielőbb befektesd egy olyan eszközbe, ami pénzt termel, vagy értéket növel. Kezdő befektetőként érdemes olyan befektetési formát keresni, ami nem jár nagy kockázattal, vagy szakértői segítséget kérni.
A befektetések elkezdéséhez itt egy kis segítség: Befektetés kisokos – Így állj neki befektetni!
Egy megtakarításos életbiztosítás kiváló módja a hosszú távú pénzügyi tervek elérésének. Így akkor is élvezheted a jól diverzifikált befektetési portfóliók előnyeit, ha nincs tapasztalatod az értékpapír-kereskedelemben.
Hogy mi is a diverzifikáció, arról itt írtunk már bővebben: Diverzifikáció – Így csökkentsd a pénzügyi befektetés kockázatát
4. Növeld a jövedelmed, hogy gyorsabban elérd céljaid!
Minden hónap végén nullára jössz ki? Úgy gondolod, nem keresel eleget ahhoz, hogy félretegyél? Gondold át, hogyan juthatnál magasabb jövedelemhez! Lehet, hogy éppen itt az ideje munkahelyet váltani, vagy egy-két képzés segítségével továbbfejleszteni a tudásodat. Sőt, akár egy új, jövedelmezőbb területen is kipróbálhatod magad! Mi a Roarnál mindig szívesen látjuk azokat, akiket érdekel a biztosítások világa. Tanácsadóként pedig a díjazásod a teljesítményedtől függ, így az, hogy mennyit keresel, kizárólag rajtad múlik.
5. Csökkentsd kiadásaidat!
Ha a hónap végére nem marad egy filléred sem, előfordulhat, hogy nem a fizetésed kevés, hanem túlköltekezel. Van aki 250 000 forintból is simán kijön, és van akinek az egymillió is kevés. Gondold át, mi mindenre kell áldoznod egy hónapban, és járj utána, hogyan tudnál költséghatékonyabban élni! Biztos, hogy szükséged van kábeltévére és streaming előfizetésre egyszerre? Minden nap rendelni kell a kaját? Lehet, hogy létezik a jelenlegi biztosításaidnál kedvezőbb alternatíva? Születésnapokra csakis a drága ajándékok lehetnek jók? A lényeg, hogy ha szeretnél tetemesebb vagyonra szert tenni, érdemes tudatosabban kezelni a kiadásaidat.
Itt találsz pár tippet a spóroláshoz: Spórolási TIPPEK kezdőknek
6. Fókuszálj a saját dolgaidra!
Ne mások álmát próbáld megélni, hanem a sajátjaidat! Attól, mert a szomszédod éppen most vett egy gyönyörű grillsütőt, nem kell neked is a legmodernebbet beszerezni belőle. A külföldi nyaralások során sem kell mindig versenyezni azokkal, akik folyton egzotikus helyekről posztolnak képeket. Gondold át, hogy mik azok a célok, amik valóban a sajátjaid! Ha megvannak, igyekezz kerülni a felesleges kiadásokat. Ne feledd, ha folyton másokat akarsz lenyűgözni a fogyasztásoddal, sosem fogod elérni a hosszú távú céljaidat!
7. Ne félj tanácsot kérni pénzügyekben jártas profiktól!
Milliomossá válni, vagyont építeni nem egyszerű feladat. Nemcsak kitartás, de némi pénzügyi jártasság is szükséges hozzá. Sokaknak azonban sem idejük, sem energiájuk, sem érzékük nincs a befektetésekhez. Ha csak most kezdesz bele a megtakarításba, ne félj szakértői segítséget kérni! Mi szívesen segítünk elindulni a milliókhoz vezető úton! Tanácsainkkal pedig olyan stabil, hosszú távú pénzügyi tervet készíthetsz, ami nem fogja meghaladni a lehetőségeidet.
Keress minket és visszahívunk!
8. Mindig legyenek szem előtt a fenti szabályok
A milliókig hosszú az út, sokaknak pedig nincs elég kitartásuk ahhoz, hogy elérjék pénzügyi céljaikat. Éppen ezért fontos, hogy a fenti szabályokat mindig szem előtt tartsd! Túl nehézzé vált a spórolás, vagy túl sok mindenről kell lemondanod, mint ami kényelmes? Emlékeztesd magad, hogy ezek a nehézségek idővel meghozzák gyümölcsüket! A tanácsok megfogadásával pedig jó eséllyel néhány évtized múlva már élvezheted is a vagyonod nyújtotta kényelmet és előnyöket.
Konklúzió
Egy hosszú távú megtakarítási tervvel nem lehetetlen önerőből gazdaggá és milliomossá válni!
Amennyiben szeretnél te is belevágni a megtakarításba, keress minket!
Megmutatjuk a lehetőségeidhez mért legjobb alternatívákat, és segítünk megtervezni a milliókhoz vezető utat. Neked pedig már csak annyi a dolgod, hogy következetesen, türelmesen és kitartóan végigmenj rajta.
A leírtak a blog írójának a személyes véleményét tükrözik, nem minősülnek ajánlatnak, kötelezettség vállalásnak, üzleti vagy befektetési, biztosítási javaslatnak, vagy felhívásnak. Konkrét biztosítási, vagy egyéb befektetési elképzelés esetén előzetesen mindenképpen konzultálj szakemberrel annak érdekében, hogy a személyes körülményeid és lehetőségeid alapján a lehető legjobb döntést hozhasd meg.